Az installációk segítségével betekintést nyújtunk a vasérc kohósításának észak-magyarországi fejlődés történetébe, a bucakemencétől a nagyolvasztóig. Az 2. teremből átérve baloldalt látunk egy eredeti, ásatásból származó, árpád-kori bucakemencét. Ehhez kapcsolódik az újmassai vasolvasztó makettje és az egykor mellette üzemelt hámor 1794-es állapotának modell-rekonstrukciója.

Az 1906-1913 között telepített ózdi nagyolvasztómű fejlődését fényképek tárják a látogató elé. A fejlődés legjelentősebb állomása a kohók 1955-ben kezdődött rekonstrukciója, melynek során azok térfogatát is növelték.

Üvegtárlóban a nagyolvasztóműnél használatos nyersanyagok és termékek gyűjteménye látható. Külön csoportosítva a nyersvasércek, a mangánércek, az előkészített ércek, az ércpótlók, a kokszok, a salakképzők és a termékek, valamint szintén üvegtárlóban látható az acélgyártásnál használt dezoxidáló- és ötvözőanyagok gyűjteménye

Az első dioráma bemutatja, hogyan nyitották kossal a kohókat 1957-ig. A második a kohó csapolási folyamatát ábrázolja, a harmadik dioráma pedig a forrószél fúvóformacsere műveletét mutatja be. A diorámák mellett egy eredeti kos, kiégett fúvóforma, nyersvaskokilla, öntőgépen öntött nyersvascipók kerültek elhelyezésre.

Állványokon kohó-öntőcsarnoki kéziszerszámot mutatunk be, bábukon pedig a kohászöltözékek fejlődését szemléltetjük, az 1948 előtti és utáni időkből.

1960-ig a kohók adagolása kézi erővel történt. Részben bunkerból engedték, részben kézi lapátolással rakták csillékbe az anyagot, melyet kézzel toltak előbb egy mérlegre, majd a felvonóra. Kb. 10-12q súlyt tologatott egy-egy elegytéri dolgozó. Ennek megszüntetésére gépesítették a kohók adagolását. A gépesített adagolás folyamatát fénygrafika szemlélteti.