PARASZTI BÚTORZAT ÉS FARAGÁSOK
A gömöri háziipar nem csak a fazekasmunkáival képviselteti magát gyűjteményünkben, hanem az oly sok néven ismert, igen elterjedt, s távoli történeti korban gyökerező ácsolt ládával is. A geometriai díszítésű szuszék, már tipikus hasáb alakjáról is ismerős lehet még a távolabbi vidékről idelátogatók számára is. A funkcióbeli változáson átesett bútordarab még sokáig a vidéki háztartások része volt. Annak ellenére, hogy a specializálódott asztalosközpontok a 18-19 sz. fordulójára már jelentős mennyiségben állították elő a parasztság bútorait, sokáig ragaszkodtak ehhez a típushoz.
A mindennapi, vagy gyakran használt tárgyakat is a legtöbb esetben díszítették. Ezek is, -mint a már említett textilek esetében- gyakran monogrammal jelöltek. Ajándékba szánt tárgyaknál a díszítettség gyakran meghatározóbb a funkcionalitásnál, például a különböző alkatrészek aprólékos kidolgozása miatt különösen szép kivitelezésű, ólmozással gazdagított kerekes guzsaly is minden bizonnyal házassági ajándékként került első tulajdonosához. Ezeket az eszközöket azonban nem mindig a falusi emberek készítették.
Mivel egykoron jelentős volt a fafeldolgozás vidékünkön, az ácsolt bútorok használata is nagy számban fordult elő. Ennek köszönhetően került egy-egy jellegzetes darab a múzeumba is. Ilyen az az ácsolt asztal, amelynél szögek nélkül csapolással rögzítették a különböző részeket. Szemrevaló a díszesen faragott háttámlájú, kissé rokokós „parasztszék” is, ami szintén ácstechnikával készült. Háttámlája fűrészeléssel került kialakítása, és domború faragással díszítették. A már említett ácsolt asztal lapján láthatóak azok a borotvatokok, illetve tükrös, amelyet a gyakran évekig tartó katonaszolgálat után feljebbvalójuknak, katonatársuknak emléktárggyal kedveskedő alkalmi faragók készítették.
A gazdálkodás vidékünkön az állattartásra helyezte a hangsúlyt. Az erdők a makkoltatást, a rétek mezők a legeltetést biztosítottak a jószágoknak. Az ebből adódó munkavégzés jellemzője adja az alkotás lehetőségét. Amellett, hogy a jószágra figyelni kellett, volt olyan időszak, amikor „a két kezük szabad volt”, és ilyenkor faragással kötötték le azt. A Nógrád megyei palócok mesterei voltak a pásztorfaragásoknak, így egy-egy technikai bravúrral készült forma vidékünkön is beolvadt a motívumkészletbe, amelyek a kereskedelem kapcsán olvadtak bele a helyi ízlésvilágba. Ezért kapott helyet múzeumunkban a datált, csuklós támlájú pad, amelyet különösen a Mátraalján kedveltek, azonban vidékünkre is eljutott. A bútordarabnak a beszédes „rengő” nevet adta a népnyelv, mivel szokás szerint erre tették bölcső gyanánt a fateknőt, amelyben gyermekét ringatta az édesanyja.